Zajlik a 2020/21-es szezon tervezése

A VSD felnőtt kerete megkezdte hagyományos nyári szabadságát, hogy aztán minden erejét bevetve július 14-én elinduljon az a felkészítő munka, amely minden bizonnyal nagy sikereket rejteget majd a srácok számára.

A háttérben ez idő alatt is zajlik a munka, a szakmai stáb és a VSD Labdarúgó szakosztály vezetése – Zalaegerszegi Tamással az élen – nagy erőkkel dolgozik a csapat megerősítésén. A tavaszi szezonban debütált edzőpáros – Takács László és Kárpáti Zoltán – a felkészülési programot rakja össze, erre építik majd a 2020/21-es szezont.vsd felnőtt csapat

A keret július 14-én, kedden 18:30-kor találkozik újra a Fóti úti Sportcentrumban és kezdi meg az edzésmunkát. A csapat az első héten heti három, majd azt követően heti négy edzéssel készül fel és tervben van öt felkészülési mérkőzés is. Ezek időpontját hamarosan közzétesszük és természetesen nagy szeretettel várunk majd mindenkit ezekre az eseményekre is. Nagy szó lesz az a VSD életében, hiszen a fiúk február 28-án álltak utoljára pályán.

Végül de nem utolsó sorban a keret változásairól a következőket tudjuk. Távozik Czédula Péter kapus, érkezik Cifra Máté középpályás (43.sz Építők), a kiszemeltek között pedig Luzsicza István védő (REAC), Kocsi Máté csatár (Mohács) és Blényesi Ákos védő (Göd) szerepel. Ahogy már korábban is megírtuk, mindenképp terveztük, hogy az utánpótlásból erősítjük majd a felnőtt keretet, ez most szerencsésen megvalósult és a következők szerint alakult: Jónás Dominik középpályást, Jónás Márk szintén középpályást és Kohári Levente védőt üdvözölhetjük a VSD felnőtt csapatában.

Welcome on board Fiúk! Hajrá Dunakeszi, hajrá VSD!

Mészáros-Schäffer Zsuzsa

2020-06-19T19:21:15+00:00