VSD 7vége!  Mi is történt a VSD kupán?

A már hagyománnyá váló VSD kupa idén is remek környezetben zajlott, az új, minden igényt kielégítő Szent István iskolai sportcsarnok adott otthont az eseményeknek. A labdarúgópalánták három korosztályban mérkőzhettek meg, mégpedig U7, U8 és U9-ben.

Kezdjük is a legifjabbakkal! A szombati nap délelőttjén több, mint ötven kis játékos élvezhette a játék szépségét és parázs csatákban mutathatták meg képességeiket. Korukat meghazudtoló pengés és látványos megoldások tömkelegét láthatták a kilátogatók és mindezek mellett a legfontosabbat, mosolygós arcokat! A torna végül elsöprő hazai győzelmet hozott, mivel az első és a második helyezést is VSD csapat érte el.

Délután sem állt meg az élet a létesítményben, máris az U8-as csapatoké volt a színterep. A hat résztvevő egyesületnek köszönhetően a lebonyolítás körmérkőzések formájában valósult meg.  Ezt a tornát a szomszéd vár, a gödi lurkók dominanciája jellemezte, akik 5/5-ös mérlegükkel hódították el a bajnoki kupát. Mellettük a Vác VLSE és a Rafc csapata foglalhatott még helyet a dobogón.

Az U8 és U9-es kupa kiemelkedő játékosai különböző díjakat vehettek át a tornán mutatott teljesítményeiknek köszönhetően. A szombati hősök:

Gólkirály: Szécsi-Zelei Dávid (Gödi SE)

Legjobb kapus: Policsányi János (Vác VLSE)

Legjobb játékos: Dubéczi Zolta (Gödi SE)

Legjobb hazai játékos: Kerék Péter (VSD)

VSD kupa

A vasárnapi program már a „nagyfiúk” voltak, az U9-es labdazsonglőrök a Bajnokok Ligája mintájára hajazó csoportmérkőzések után játszottak helyosztókat, hatalma

s izgalmak közepette. A torna atmoszférája rendkívül pozitívan hatott a gyerekekre, a megtelt lelátó és a hangos, mindemellett sportszerű szurkolás, a maximumot hozta ki a srácokból, ezzel talán életre szóló élményt is adva számukra. Bár a hazai csapat mutatott játéka nagyobb menetelésre predesztinálta őket, most nem jött össze a bravúr. Viszont így is tisztes helytállást tanusítottak, így számunkra ők is bajnokok! A torna végül MTK sikerrel zárult, akik a Veresegyház csapatát fektették kétvállra a döntőben. Míg a harmadik helyért folytatott csatában az Ikarus BSE győzedelmeskedett a Váccal szemben.

A torna díjazottjai:

Gólkirály:  Keskeny Bálint (Ikarus BSE)

Legjobb kapus: Solymosi Áron (Rubeola)

Legjobb játékos: Fábián Péter (MTK)

VSD kupa

Legjobb hazai játékos: Mészáros Ádám (VSD)

Kijelenthetjük, hogy fiaink minden korosztályban rengeteget fejlődtek az elmúlt évben és büszkék vagyunk teljesítményeikre. Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a torna lebonyolításához. Jövőre is mindenkit újra vár a VSD kupa!

/Makrai Márk – VSD U9 edző/

2020-01-20T12:42:14+00:00