KÉZILABDA

KÉZILABDA

RÓLUNK

Dunakeszin a kézilabda sportág múltja az 1970-es évekre nyúlik vissza. A Dunakeszi Kézilabda Klub volt az első kézilabda szervezet, mely először a Dunakeszi Kinizsi Sportegyesülettel olvadt össze, később pedig – a hetvenes évek végén még első osztályú -, későbbiekben stabil másodosztályú Dunakeszi Vasutas SE kézilabdásaival is. Csapatunk így nyerte el mai szakosztályi szintű arculatát 2016-ban a Városi Sportegyesület Dunakesziben (VSD). Míg korábban csak a felnőtt megyei és NB szintű játék volt a jellemző, ma már egy stabil alapokat biztosító utánpótlás bázis áll a felnőtt csapataink mögött.

A Városi Sportegyesület Dunakeszi második legnagyobb szakosztálya a Kézilabda Szakosztály, jelenleg közel 300 igazolt kézilabdázóval, akik 9 csapatban versenyeznek különböző bajnokságokban. Felnőtt női csapatunk jelenleg az NB I./B-ben szerepel, férfi felnőtt csapatunk is évről évre feljebb jut a ranglétrán, ebben az évben az NB II. stabil csapata. Egyik kiemelt célunk, hogy minél nagyobb utánpótlás bázist neveljünk, középtávon pedig szeretnénk elérni, hogy saját nevelésű játékosok alkotta NB I/B-s felnőtt csapataink legyenek. Ehhez arra van szükség, hogy folyamatosan toborozzunk a gyerekek körében, megszerettessük sportágunkat a gyerekek körében. A dunakeszi általános iskolai programunkat (4 általános iskolában) három éve kezdtük el, melynek keretében a 3. osztályokban kézilabda foglalkozásokat tartunk testnevelési tanórák alatt. Hiszünk benne, hogy a dunakeszi gyerekek számára vonzó példa lehet felnőtt csapataink szereplése, és küldetésünk, hogy kalkulálható sportpályafutást biztosítsunk nekik korosztályról-korosztályra.

Az egyesület infrastruktúra szempontjából is tovább fejlődik Dunakeszi város támogatásával. A kézilabda sportág abban a szerencsés helyzetben van, hogy látványsportként a vállalkozások társasági adóalapjának terhére (TAO) támogatható.

Természetesen mi is megragadunk minden pályázati lehetőséget, eddig minden évben sikeresen pályáztunk. Szakosztályunk életében ez óriási segítséget jelent, így tudtunk például új buszokat vásárolni a sportolóink szállítására, vagy új eszközöket vásárolni és reméljük, hogy 2020 őszére az új kézilabda csarnok építése is befejeződik a Fóti úti sportcentrumban.

Az 2019/20-as szezont sajnos nagyban beárnyékolta a koronavírus okozta járványügyi helyzet, ám ez egyben lehetőséget is jelentett egyesületünk jövőjének átgondolására. 2020. májusában egy együttműködési megállapodás keretein belül megkezdtük a közös munkát a Kántor Anikó Sportegyesülettel. Ez az egyesülés egyben szakosztályunk további fejlődésére is remek lehetőség, a közös felkészülés, edzőtáborozás még több lehetőséget rejt a jövőre nézve.

Hajrá VSD Kézilabda!

SZAKMAI STÁB

Vezetőség

Székely István
Székely IstvánSzakosztályvezető
7-szeres magyar válogatott kézilabdázó. 1999-ben ifjúsági Európa-bajnoki címet nyert a címeres mezben, pályafutása során több mint 200 alkalommal játszott az első osztályban a magyar, az olasz, a svájci, a spanyol és a görög bajnokságban is.
Hitvallás: “Hogy jó győztes légy, még jobb vesztesnek kell lenned!”
Kántor Anikó
Kántor AnikóSzakmai vezető
121-szeres magyar válogatott kézilabdázó. Játékosként hazánk színeiben 1996-ban Atlantában olimpiai bronzérmet nyert, majd 2000-ben Sydney-ben olimpiai ezüstérmet. Tagja volt a 2000-ben Romániában Európa-bajnoki aranyérmet nyert és az 1995-ben világbajnoki ezüstérmes magyar válogatottnak is. Edzői karrierjét Dániában kezdte, később saját egyesületet alapított Kántor Anikó Sportegyesület néven.
Hitvallás: “a sport megtanít küzdeni és megtanít az eredményeid megbecsülésére.”

Technikai stáb

Mogyorósi Mihály
Mogyorósi MihályTechnikai vezető
Füle Ágnes
Füle ÁgnesTechnikai vezető

Edzőink

Povázsay György
Povázsay GyörgyEdző
Csapatai a VSD-ben: U11-U12-es Fiú csapatok

Csapatai játékosként: Fót Gyermekváros, Honvéd Hunyadi SE, TFSE, Fóti TSZSE

Korábbi csapatai edzőként: Fóti Gyermekváros, Fóti TSZSE, Dunakeszi VSE, Dunakeszi Kinizsi, VS Dunakeszi

Mióta edzősködik: 1982

Edzői végzettsége: C licensz

Hitvallása:
A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít. – Ernest Hemingway

Móré Katalin
Móré KatalinEdző
Csapatai a VSD-ben: U11-U12 Lány csapatok

Csapatai játékosként: Kölcsey DSE, DVSC, Mátészalkai MTK

Korábbi csapatai edzőként: Mátészalkai MTK, VS Dunakeszi

Mióta edzősködik: 2017

Edzői végzettsége: kézilabda edzői OKJ, C licensz

Hitvallása:
Ha valamit igazán szeretsz, tégy meg mindent érte. Ne foglalkozz a környezeteddel, csak a cél lebegjen a szemed előtt és higgy Magadban. “Ha meg tudtad álmodni, meg tudod valósítani” Walt Disney

Molnár Ádám
Molnár ÁdámEdző
VSD Női IFI és Felnőtt
Lovász Brigitta
Lovász BrigittaEdző - VSD/KASE
VSD Serdülő Lány csapat

Csapataim játékosként: Dunakeszi, MTK Budapest, Szentedre, Gyömrő, VSD
Korábbi csapatai edzőként: VSD
Mióta edzősködik: 2 éve
Edzői végzetsége: C-licensz

Hitvallása:
“Küzdj, amíg ők alszanak.
Tanulj, amíg ők buliznak.
Élj úgy, ahogy ők álmodnak.”

Fülöp Péter
Fülöp PéterEdző
VSD Férfi IFI és Felnőtt csapatok

Csapatai játékosként: Tatabánya ( TBSC,TSC, Carbonex-Tatabánya Kézilabda Klub) Honvéd Szondi SE, Hargita KC, KTV Altdorf
Korábbi csapatai edzőként: TSC, Tatai AC, BUDAÖRS HANDBALL
Mióta edzősködik: 2009.
Edzői végzettsége: C licenszes Szakedző
Hitvallása:
“És titkold el, mikor neked is fáj,
és főleg ne sokat filozofálj.
Ha sohasem jön be a bal csapott,
sohasem vesz meg egy jobb csapat.” Sztevanovity Dusan

Galbos Áron
Galbos ÁronEdző
VSD Férfi serdülő

Csapatai játékosként: Váci KSE, TFSE, VS Dunakeszi
Korábbi csapatai edzőként: Főnix ISE Gödöllő, Angyalföldi Sportiskola
Mióta edzősködik: 2016 óta
Edzői végzettsége: Testnevelési Egyetem: BSC kézilabda edző (C licensz)
Hitvallása: “A teljesítőképességünk határa sokkal messzebb van annál, mint amit gondolunk magunkról.” Kemény Dénes

Schiller György
Schiller GyörgyEdző - VSD/KASE
KASE U15 Serdülő Fiú csapatok

Csapataim játékosként 13 évesen kezdtem el Szegeden kézilabdázni a Tisza Volánban. Azóta is űzöm a szeretett sportágamat.
Korábbi Csapatai edzőként: KASE
Mióta edzősködik: 3 éve
Edzői végzetsége: C-licensz

Hitvallása: Fontosnak tartom, hogy a gyereket partnerként kezeljem. Nyugodtan, de határozottan adjam át a kézilabda rejtelmeit.

Ötvös Heni
Ötvös HeniEdző - VSD/KASE
KASE U15 Lány csapat

TAGDÍJ

A VSD Kézilabda Szakosztály minden sportolója tagdíjköteles, valamint a nemrégiben velünk egyesülésre lépett Kántor Anikó Sportegyesület tagjai is.

A havi tagdíj mértéke: 9000 Ft/hó.

A havi tagdíjat a VSDíj regisztrációt követően (link: https://vsdij.varosise.hu) a VSDíj által kiállított díjbekérő alapján kérjük kiegyenlíteni.

Az díjbekérőn megadott adatokat kérjük feltüntetni az utalás közlemény rovatában (A VSdíj regisztráció csak a VSD-s sportolóknak kötelező).

Számlaszámaink:

VSD: 16200230-10000520 (Magnet Bank – közleménybe: tárgyhó és játékos neve)

KASE: 66000097-11084402 (Takarék Bank – közleménybe: tárgyhó és játékos neve)

A júliusi és augusztusi időszakban, a leállás idejére csak rendelkezésre állási tagdíjat kell fizetni, melynek mértéke 4500 Ft.

ESEMÉNYEK

Felkészítő program a VSD Kézilabda Szakosztályában! 

Szeretettel várjuk azokat a második-harmadik osztályos lányokat-fiúkat, akik szeretnének megismerkedni csodálatos sportágunkkal! Hajdu Andrea kézilabda szakedző vezetésével elsajátítható mindaz, ami egy labdajátékban igazán hasznos lehet. Megfelelő futás, ugrás, dobás és már kezdődhet is a JÁTÉK!

A Felkészítő Csapatban való részvétel előzetes bejelentkezéssel történik Hajdu Andi néninél.

Hajdu Andrea – telefonszám: +36 30 742 8003

Felkészítő Edzések:

Szerda 15:30 – Kézilabda Sportcsarnok (2120 Dunakeszi Fóti út 41.)

Péntek 17:00 – Szent István Általános Iskola (2120 Dunakeszi Repülőtéri út. 3.)

GALÉRIA

Edzőtábor 2020

2018/2019-es szezon

KAPCSOLAT

Technikai stáb

Székely István

Szakosztályvezető

szekely.istvan@varosise.hu

+36 30 374 06 92

Kántor Anikó

szakmai igazgató; elérhetőseg:

kantoraniko13@gmail.com

 Adminisztratív ügyek:

Füle Ágnes:

kezilabda@varosise.hu

+36 20 368 0290

 Mogyorósi Mihály

technikai vezető; elérhetőség:

mogyorosi.mihaly@varosise.hu

+36 30 267 31 52

SZAKOSZTÁLYI HÍREK

DOKUMENTUMOK

Belépési nyilatkozat

Adatkezelési nyilatkozat

Kilépési nyilatkozat

Kérdőív új sportorvosi vizsgálathoz

Nyilatkozat ismételt sportorvosi vizsgálathoz

COVID nyilatkozat sportorvosi vizsgálathoz

2021-03-01T13:56:53+00:00