Sakktábor

A VSD Sakk szakosztályának népszerűségét mutatja, hogy idén 18 lelkes érdeklődő gyerkőcnek tudtunk nyári sakk tábort szervezni. Zömmel alsó tagozatos iskolások voltak a résztvevők között, illetve 3 olyan gyerek is eljött, akik majd csak ősszel kezdik el az iskolát.
A tábort a dunakeszi általános iskolák alsó tagozatos diákjainak hirdettük meg, legtöbben azokból az iskolákból jöttek, ahol tartunk sakk szakkört is, így a Szent István és Kőrösi Iskolákból. A 18-as létszám nagyon ideálisnak bizonyult, a gyerekeket tudásszintjük alapján 4 csoportra osztottuk.

A legkisebbekkel Balogh Edit tanítónő foglalkozott (ő a Kőrösiben is tartott már szakkört), a többiekkel pedig Sergyán Gyula sakk oktató (ő tartja a Kőrösi szakkörét heti két alkalommal), Sütő Gábor sakkedző (Szent István szakkör vezetője, két csoportban) és Molnár Péter sakkedző, szakosztályvezető foglalkozott.
A tábor célja minden gyerek esetében az egyéni sakktudás szintjének az emelése, a sakkjáték megszerettetése, változatosságának megismertetése  volt. Ehhez napi két (egyenként kb. 1,5 órás) sakk foglakozást tartottunk, a foglalkozások között pedig szabadprogramokra volt lehetőség (ping-pong, társas játékok, biliárd), a legnépszerűbb kétség kívül a focizás volt. Nagy sikert aratott a Sergyán Zoli bácsi által megalkotott Trükkös tükrök elnevezésű kártya, ami a mattképek vizualizálásánál lehet hasznos, illetve a 4 személyes sakk is, ami nagy újdonság volt a gyereke számára.
A sikeres hetet az utolsó napon egy házi versennyel zártuk, amelyen Szabó Botond és Szentpéteri Soma végzett az élen. A gyerekek reakciói és a szülők visszajelzése alapján úgy érzem hogy a gyerekek élvezték és szívesen jönnek jövőre is, aminek igazán örülnénk! Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki velünk volt! 🙂
2019-08-05T11:17:03+00:00