Felszívta magát a Rangers

Hirtelenjében megtáltosodott a VSD Rangers, azaz a Városi Sportegyesület Dunakeszi American Football csapata. A hétvégén elődöntőt játszik a csapat, ennek örömére villáminterjút készítettünk a szakosztály vezetőjével, Kálmán Ádámmal.

 

Elődöntőt játszotok a tvégén, számítottatok rá?

Az, hogy a Rangers ezen a hétvégén elődöntőt játszhat,- talán kicsit túlzásnak hathat -, de számunkra egy történelmi pillanat. A kezdetek óta építgetjük a szakosztályt, terelgetjük a sportágat Dunakeszin, így óriási sikernek könyveljük el a mostani eredményt. Ha az esélyeket firtatjuk, akkor be kell valljam, hogy a bajnokságban nyújtott gyenge kezdés után nem sok esélyt adtam annak, hogy elődöntősök legyünk.

A gyenge kezdés után, mitől fordult ilyen nagyot a csapat?

Azt gondolom, hogy minket sportolókat egy jól irányzott pofon abszolút észhez tud téríteni, szerintem a mi esetünkben ez a 3 vereség volt. Picit felébredtünk és erősödtünk is a kudarcok után, a pici apró hibákat javítottuk, de még mindig nem elég, még van mit csiszolni, de dolgozunk rajta.

Nehéz ellenfél lesz a Tatabánya? Mire számítotok?

A Tatabánya Mustangs mindig is egy erős csapat volt, az alapszakasz meccsen az a 44 – 0 sem tetszett nekünk, de ez a csapat már nem az a csapat akikkel ott találkoztak a fiúk. Reméljük a legjobbakat. A szezon előtti célkitűzés az a playoff vagyis az elődöntő volt. Ezt elértük innentől nekünk az élmény számít. Nincs nyomás, csak a tiszta sport és a foci.

Ha itt nyertek, döntőt játszunk. Erről mit lehet tudni?

 

Ha nyerünk akkor döntős a csapat, amelyet Tatabányán játszunk a Szövetség döntése alapján. Ennek időpontja július 13 15:00. Biztatnánk mindenkit, hogy tartson velünk és szurkoljon a Rangersnek, mert ez most egy igazi élményjáték lesz! 🙂

2019-06-28T07:50:52+00:00