Az első amerikai foci mérkőzés…

Esős idő várta a csapatokat szeptember 7-én a Megyeri úti Stadion műfüves edzőpályáján, ahol az Újpest Bulldogs látta vendégül a VSD Rangerst. A kiírás szerinti 15:00 kezdet – mentő hiányában -, 16:30-ra tolódott el, végül sikerült a házigazdáknak hirtelenjében újat szervezni a helyszínre.

Vendég visszahordással indulhatott a találkozó, amelyet igen hamar sikerült lekapcsolnia a Bulldogok rúgó-csapatának. Sajnálatos módon a Magyar Amerikai Football Szövetség végül nem engedte játszani 2005-ös születésű játékosainkat, így irányító poszton igencsak komoly űr keletkezett. Csernyik Pétert Juhász Botond és Dániel Bende próbálta meg pótolni ezen a találkozón. Előbbi kezdett QB poszton és Botond vezetésével remekül haladt a javarészt futásra épülő drive, a lilák harmincasáig sikerült is elérni, itt azonban megállt a tudomány, és downokkal veszítettünk labdát.

A hazaiak támadósora rögtön az első play után egy közel 70 yardos Touchdownt szerzett, amivel 7-0 volt az állás 1-1 drive után. Következőkben Dániel Bendén volt a sor, akivel szintén jól haladt az offense, ám ez kevésnek bizonyult a pontszerzéshez. Nem úgy a Bulldogs, akik sorra gyártották a pontokat, az első félidő végére pedig 35-0-ás előnyhöz jutottak. A szabályok értelmében innentől futóórával folytatódott a mérkőzés. Szegény embert az ág is húzza, minket sem került el a pech-széria. Juhász Botond második sportszerűtlen viselkedése után kénytelen volt a második félidőt nézőként végig nézni, több kulcsjátékosunk is megsérült, az utolsó driveokban már falemberek álltak elkapó poszton.

A vége 55-0, gratulálunk a Bulldogs csapatának és sok sikert kívánunk nekik a folytatásban. Remélhetőleg a következő hazai mérkőzésre felépülnek a sérültek, mert mindenkire szükség lesz a Budapest Wolves ellen. Ezúton is buzdítjuk kedves szurkolóinkat, hogy látogassanak ki az összecsapásra és támogassák a VSD Rangers csapatát. Hajrá Dunakeszi, hajrá VSD!

2019-09-17T08:38:12+00:00