Bükön rendezték október 20-21-én a Büki Országos Ranglistaversenyt. Szombaton az újonc,vasárnap pedig a serdülő korosztály állt asztalhoz és versenyeztek az érmekért,helyezésekért és az értékes ranglista pontokért.

Újonc összevont korosztályban a lányoknál ismét dunakeszis siker született. Volentics Anna a VSD fiatal versenyzője a legutóbbi versenyhez a Statisztika idénnyító országos versenyhez hasonlóan most is diadalmaskodott és a dobogó legfelső fokára állhatott. Ezzel a győzelmével Anna megerősítette a pozicíóját az Újonc Országos ranglistán, ahol az első helyet foglalj el.

Újonc fiú összevont korosztályban sem maradt érem nélkül Dunakeszi,mivel Oroszki Péter a VSD versenyzője a harmadik helyet szerezte meg,és bronzéremmel zárta a küzdelmet.
Szlivka Norbert a szintén dunakeszis versenyző miután elvesztette a nyolcaddöntőt a verseny első kiemelt versenyzője ellen,a helyosztók során a tizedik helyen zárta.
U11 fiú korosztályban két versenyzőnk is a nyolcaddöntőig menetelt,és ott szenvedtek vereséget.Külön nagy teljesítmény ez tőlük azért is,hiszen Lindner Zétény még az U9-es korosztályhoz tartozik, Lovas Csongor pedig az U10-es korcsoporthoz tartozik,tehát még egy, illetve két éve van a srácoknak ebben a korosztályban,hogy minél szebb eredményeket érjenek el.

Vasárnap rendezték a serdülő korosztály  küzdelmeit,ahol Volentics Anna Serdülő leány páros versenyszámban ezüstéremmel zárta Czeglédi Dorkával(Statisztika) az oldalán.
Serdülő fiú egyéniben Vándor András(VSD) a nyolcadik helyen zárta,Káder Benedek(VSD) pedig a 15.helyen zárta a küzdelmeket.
Volentics Anna másnapra sajnos elfáradt a szombati maratoni újonc küzdelmek során,és nem sikerült a serdülő egyéniben maradandót alkotnia,annak ellenére sem,hogy a versenyen a második helyen emelték ki. Anna a legjobb 16 közé jutásért szenvedett vereséget tolnai ellenfele ellen.

2019-04-02T09:37:57+00:00