VSD U8 Hazai rendezésű jégkorong torna

Egy jó kis hazai rendezésű tornával kezdtük a 2019-es évet a Magyarság jégpályán. Az U8-as kis párducok vasárnap reggel egy havas bemelegítés után játszottak az SMTK U8-as csapatával, és – mint már néhányszor előfordult-,  most sem úgy sikerült az első meccs, ahogy az öltözőben meg lett beszélve. Tapasztalat ismét, hogy fel kell tudnunk ébredni az első meccsre.

Ettől eltekintve szerencsére nem csüggedtek U8-asaink és a Kecskeméti Sólymok ellen már azt mutatták amit az edzéseken csinálnak, amit megbeszéltünk és gyakoroltunk is. Voltak szép egyéni megoldások, szép passzok és védések. Ez a meccs lendületet adott a srácoknak és így játszották le a torna többi találkozóját is.

Ki kell, hogy emeljük Csapó Levente Ferencet, akinek ez volt élete első jégkorong tornája és nagyon ügyesen helytállt a csapatban, igazán jól felvette a ritmust!

Koncz Sándor István, 2019.01.05.