Féléves kézilabda értékelés

Nagy célokkal vágtunk neki a 2018-2019-as szezonnak. A 2017-18-as bajnokságban Povázsay György ifjúsági csapata kiemelkedő teljesítménnyel kivívta a másod osztály keleti csoportjában való részvételt. Felnőtt férfi csapatunknak a szövetség NB II-es indulási jogot ajánlott fel. Női felnőtt csapatunk a 1. helyen zárta az NBII-es bajnokságot.

 Az első félévben mind a férfi, mind a női vonalon sikerült jó eredményeket elérni. Férfi ifjúsági csapatunk 6., felnőtt gárdánk pedig 8. helyen vághat neki a tavaszi idénynek. Ezen kívül fiataljaink is remekül szerepeltek, serdülő fiú csapataink a 2. és a 8. helyen állnak a tabellán. Fiú U15-ös és U13-as leány csapatainknál is nagyon sok fejlődést tapasztalunk, egyre jobb eredményeket érnek el.

Női felnőtt csapatunkhoz több játékos is érkezett. Nagyon sok munkával és kitartással, bár nem veretlenül, egyetlen vereséggel vezetik az NBII-es északi csoport tabelláját. Junior lányaink a 9. helyen állnak, serdülőink pedig a 7. helyet foglalják el.

December közepétől hosszabb pihenőt kaptak játékosaink. Január elejétől kipihenten minden korosztályunk elkezdi a felkészülését a második félévre. Reméljük, hasonló jó eredményekről tudunk beszámolni a tavaszi szezon után is!

 

Hajrá VSD és BUÉK minden kedves szurkolónknak!