Veszíteni is tudni kell

Vasárnap Egerben játszott – az eddig egy győzelemmel és egy döntetlennel álló – Városi SE Dunakeszi NB I-es asztalitenisz csapata.
A mérkőzés előtt már tudni lehetett,hogy nem a VSD csapata az esélyes, hiszen az Eger csapatában több olyan játékos is képviselteti magát, aki tavaly még az Extra Ligában ütötte a labdát,nevezetesen Pálosi Balázs. Az Eger csapata, sajnos az ő vezetésével 10-5 arányban le is győzte a mieinket.

A következő mérkőzése a VSD NB I-es csapatának október 13-án lesz, szombaton, hazai pályán, 11 órától a Cegléd csapata ellen, aki szintén nehéz ellenfélnek ígérkezik, hiszen az egyik “bajnokaspiráns” csapatot fogadjuk a Vasút utcai asztalitenisz termünkben.

A tvégével kapcsolatban azért jó hírről is be tudunk számolni, hiszen Kishegyi Ákos a VSD ifjúsági versenyzője szombaton Győrben a Club Aréna Országos Ifjúsági versenyen páros versenyszámban az első helyen végzett ceglédi páros társával Ócsai Mátéval!
Egyéniben Ákos a 9.helyet szerezte meg.